2017. március 7., kedd





Hintaszék az üvegházban

Te is ide helyezheted a hintaszéked,
most, hogy már a paradicsomföld beköltözött
az üvegházba.
Ebből élünk majd.
De lesznek más növények is.
Némelyik tövestül távozik.
Némelyiknek csak a termése lesz kelendő.
A kinti viharokat
bent is érezni fogjuk;
néhány üvegtábla megsérül.
Hull ránk az üvegszilánk
és vad tekintetek látszódnak
az ablakok mögül.

Sárgacsíkos szárnyú madarak repülnek be
néhanap az egykori parkból idetévedve.
Rászállnak a hintaszék karfájára,
s ahogy ringanak,
néha kihull szárnyukból egy-egy
elfáradt toll.

2017. február 26., vasárnap


                                               



 
Cigifüst

Apám fiúra vágyott, nem rám,
gondolom én, de
ezt sohasem mondta.
Én, mint elsőszülött és a
leggyorsabban növő,
fájdalmat cipeltem,
falakat emeltem

annak idején, s
a kisszobában tanultam járni úgy,
ahogy egy nőhöz illik;
behajlított könyökeimbe szúrt
seprűnyéllel a hátamon,
körömcipőben,
követve a szőnyeg geometriáját.
Szerettem volna egy ismeretlen férfi
karjaiba esni aléltan,
de ez a tervem nem sikerült.
Apám az érzelmileg
visszafogott megoldások
mestere volt;
sohasem adta ki magát.
Én sem teszem.
Füstbe bújtattam érzéseimet,
mikor még cigiztem, mint ő.

Teljesen lehajtotta kopasz fejét,
mikor rágyújtott,
mintha meghajolna az előtt,
akivel beszél.
Megrázta az égő gyufát,
hogy kialudjon végre,
közben a fogai közé szorított cigi miatt,
alig érthetően
mondott valamit.
Most például ezt mondaná,
ha élne:
húzd ki magad.

                                     

2016. december 29., csütörtök

                                          



                                    
Vér
elvékonyult hámrétegen
sérülékenyek apró érzéseim csatornái;
rendszerben folydogál bennem
érzéketlenségem.
hozzászoktam a vértelenséghez.
bírok annyit mint virág a jégben.
az utolsó nyár vért fakasztott,
hittem a szerelem tette, de 
nem idegen test okozta.
a csepp-kis vért a szokatlan gyönyör 
buggyantotta ki.
az érzéssel bántottam magam.