2017. december 11., hétfő






Egyedül vagyok testemmel


nyakamban
csontjaim,
mert semmilyen rendszerbe
nem sorakoznak,
jobban fáradnak,
mint azelőtt.
tudom,
nem lesz kéz,

mi megtámassza őket ezután sem.
bal oldalamra fekszem,
elnyomva így a hangokat.
 
bal kezemmel átfogom nyakam,
miközben
hüvelykujjam a fülemhez ér;
a fogás szöge megtévesztő.

bőrömön a tapintás
nem enged lélegeznem,
olyan gyöngéd, mintha
te érnél hozzám,

de most magadra kell, hogy hagyjalak
kezeddel,
mert magamra hagytál testemmel.